Két, Magyarországról származó jelentést is nyilvánosságra hozott kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratokból álló adatbázisából a Wikileaks. Az iratok szerint, amelyek a 2008-as grúz-dél-oszét háborúval kapcsolatban közzétett dossziéban olvashatók, az orosz diplomácia nem volt boldog „a magyar külügyminisztériumi nyilatkozat tényével és időzítésével, de egészében mérsékeltnek tekinti”. Ezzel szemben „az orosz nagykövetet olyannyira felbőszítette az ellenzéki Fidesz nyilatkozata, hogy erkölcstelennek nevezte azt” - írja az értesüléseket feldolgozó Russzkij Reportyor című orosz havilap.
A másik jelentés többek között arra tér ki, hogy Hamikus Vilmos, a külügyminisztérium volt főosztályvezetője szerint az Európai Unió részéről Oroszország nem várhatott éles bírálatot. „Hamikus azt mondta, jó lenne, ha a NATO és az EU reagálása a lehető legnagyobb mértékben hasonló lenne, és úgy vélte, Moszkva éberen keresi a két szervezet közötti esetleges réseket, hogy később kihasználhassa azokat.” - szól a távirat.